Nagyon örülök az első rendszeres olvasómnak. Köszönöm. :D
Remélem tetszik.
Különös szerelem
Én egy teljesen átlagos lány vagyok. Nem vagyok sem menő, sem lúzer. Vannak barátaim, bár nem sokan. Csak egyetlen ember van, akit utálok.
Kiskorunkban nagyon jóban voltunk, együtt nőttünk fel. Aztán történt valami, és azóta nem bírunk megmaradni egy helyiségben. Már nem is emlékszem, hogy mi volt az, de valaminek lennie kellett, hisz ok nélkül nem vesztünk volna össze. Már évek óta nem beszéltünk egymással normális hangnemben, legfeljebb piszkálódtunk, vagy veszekedtünk. Olyan furcsa lett, van valami a pillantásában, ha rám néz. Valami őrültség, amitől engem kiráz a hideg és megremeg a térdem. De ma szerencsére nem is láttam őt, pedig már vége a sulinak.
Nagyon elgondolkozhattam, mert megbotlottam a saját lábamban. Vártam a becsapódást, de nem jött, helyette két erős kar fonódott a derekamra és visszarántott álló helyzetbe.
Köszönöm, akartam mondani, mikor megfordultam a fiú karjai között. De a torkomra fagytak a szavak, amint belenéztem azokba a gyönyörű barna szemekbe, amik az utóbbi időben annyi gondot okoztak.
Egymás szemébe néztünk. Közel volt az arca az enyémhez, túlságosan is közel. Nem mertem mozdulni, és egy darabig ő sem.
Majd hirtelen megcsókolt, én pedig reflexből felpofoztam. Ám amikor elhúzódott, én csókoltam meg őt. Mire ő eltolt magától.
- Szeretlek, bazd meg! – vágta oda, majd lelépett volna, ha hagyom.
- Várj! – kiáltottam utána. – Szeretlek, te őrült!
Megfordult, visszasétált hozzám és ismét megcsókolt. Én meg ellöktem őt.
- Meddig fogjuk ezt játszani? – morogta dühösen.
- Ha pofon vágsz, kinyírlak! – fenyegettem meg halkan, majd ajkaimat az övére nyomtam. Nem lökött el, nem pofozott fel, de nem is csókolt vissza. Ez már kezdett dühíteni, ezért egyik kezemmel tarkójánál fogva, másikkal a hajába túrva húztam közelebb magamhoz. Még mindig nem csókolt vissza, de az ajkamba harapott. Azonnal elhúzódtam.
- Idióta! … – szidtam volna, de ő a derekamnál fogva visszarántott magához és a szám már mással volt elfoglalva. Végre rendesen csókolóztunk. Egyre jobban belemelegedtünk, és egyre közelebb húztuk magunkhoz a másikat, míg végül egy papírlap sem fért volna be közénk. Nyelvével durván befurakodott a számba. Én pedig épp azon voltam, hogy ráharapjak nyelvére, mikor egyik kezével hajamba túrva rántott még közelebb magához, bár én már nem hittem hogy ez lehetséges. Kicsivel később levegőhiány miatt elhúzódtunk. Nem tudtam volna megmondani, mennyi idő telhetett el, mert az érzéseimre hagyatkozva csak pár másodpercet mondanék, de biztos, hogy eltelt egy-két perc.
- Mi volt ez az egész? – ziháltam.
- Amit már régen meg akartam tenni. – felelte vállvonogatva, de ő is lihegett.
- Kérsz még pár pofont? – kérdeztem flegmán, de még mindig nem tudtam rendesen lélegezni.
- Még egy harapást? – kérdezett vissza, de a válaszom meg sem várta, csak megint megcsókolt. Most én haraptam meg őt.
- Hülye ribanc! – tolt el egy pillanatra. Majd ismét csókcsatába kezdtünk és csak akkor szakadtunk el egymástól, mikor már teljesen elfogyott a levegőnk.
- Még mindig gyűlölsz? – tette fel a kérdést, mikor végre meg tudott szólalni.
- Nem. Azt hiszem, az előbb átléptük azt a bizonyos határt, ami elválasztja a gyűlöletet a szerelemtől. És te?
- Ugyanígy gondolom. – mondta halkan és összekulcsolta a kezeinket.
- Amúgy min vesztünk össze? – kérdeztem pár perc néma séta után.
- Tessék?
- Valami oka csak volt, hogy utáltuk egymást. De én nem emlékszem, hogy mi volt az az ok.
- Azt hiszem ez az én hibám volt. Belédszerettem, de nem akartam tönkretenni a barátságunkat, ezért próbáltam eltitkolni. Annyira féltem, hogy észreveszed, hogy egyre távolabb kerültünk egymástól. És azt hiszem, itt jön a képbe az a bizonyos határ, átestem a túloldalára és a szerelemből gyűlölet lett. Te meg gondolom, erre reagáltál. Sajnálom.
- Nincs mit. Bár hiányoztál. De tetszik az új éned. A régi sosem mert volna hülye ribancnak nevezni, még egy durva veszekedés közben sem. Most meg a csókot szakítod félbe vele. – nevettem rá.
- Azért te is megváltoztál! Felpofoztál és meg is haraptál, ezt nem néztem volna ki belőled. Tetszik ez a vadság! Örülök, hogy már nem vagy olyan gyámoltalan.
- Ha ennyire élvezted, kaphatsz még. – feleltem kihívóan.
- Én mást szeretnék kapni. – rántott magához, és megint vad csókcsatába kezdtünk.
- Ezentúl ez lesz? Szerelmet vallunk, marjuk egymást, majd fulladásig csókolózunk. Élvezem, de ez nem egy szokványos kapcsolat lesz.
- Nekem is tetszik ez a helyzet, úgyhogy valószínűleg így marad. Ez most melyik rész is?
- Mivel nem is veszekszünk, és nem is csókolózunk, így valószínűleg ez a vallomás rész.
- Értem. Szeretlek!
- Én is szeretlek, te barom! – viszonoztam vallomását nevetve, majd ajkamat az övére nyomtam. Ismételten csókcsatába kezdtünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése