Vers

Álom

Agyam furcsa álmot sző,
Melyben megállt az idő.
Megfordult a világom.
Ez tényleg csak egy álom?
Épp szerelmet vall nekem,
Kit égre-földre kerestem.
Nem tudok betelni egy csókkal,
Sem az elsuttogott szép szóval.
Megőrül értem, azt mondja,
S belőlem a lelket is kicsókolja.
Nézem szépen csillogó szemét,
Mivel érdemeltem ki szerelmét?
Ketten ülünk egy napsütötte réten,
Vajon ilyen lehet az éden?
Ha ez tényleg csak egy álom,
Felébredni sosem vágyom!
Sajnos véget ér e szép nóta,
Mikor reggel felébreszt az óra.

Vers

Nem vagyok túl jó angolból, de azt hiszem ennek van értelme. Remélem, igazam van és remélem, van akinek tetszik.

I have a dream I wanna fly
With birds soar high
But I can’t reach the sky
And just wasting my time

Novella

Lehet, hogy erre kellene egy 16-os karika. Bár szerintem ez úgysem érdekel senkit. Általában nem beszélek így. :P
Nagyon örülök az első rendszeres olvasómnak. Köszönöm. :D
Remélem tetszik.

Különös szerelem

Én egy teljesen átlagos lány vagyok. Nem vagyok sem menő, sem lúzer. Vannak barátaim, bár nem sokan. Csak egyetlen ember van, akit utálok.

Kiskorunkban nagyon jóban voltunk, együtt nőttünk fel. Aztán történt valami, és azóta nem bírunk megmaradni egy helyiségben. Már nem is emlékszem, hogy mi volt az, de valaminek lennie kellett, hisz ok nélkül nem vesztünk volna össze. Már évek óta nem beszéltünk egymással normális hangnemben, legfeljebb piszkálódtunk, vagy veszekedtünk. Olyan furcsa lett, van valami a pillantásában, ha rám néz. Valami őrültség, amitől engem kiráz a hideg és megremeg a térdem. De ma szerencsére nem is láttam őt, pedig már vége a sulinak.

Nagyon elgondolkozhattam, mert megbotlottam a saját lábamban. Vártam a becsapódást, de nem jött, helyette két erős kar fonódott a derekamra és visszarántott álló helyzetbe.

Köszönöm, akartam mondani, mikor megfordultam a fiú karjai között. De a torkomra fagytak a szavak, amint belenéztem azokba a gyönyörű barna szemekbe, amik az utóbbi időben annyi gondot okoztak.

Egymás szemébe néztünk. Közel volt az arca az enyémhez, túlságosan is közel. Nem mertem mozdulni, és egy darabig ő sem.

Majd hirtelen megcsókolt, én pedig reflexből felpofoztam. Ám amikor elhúzódott, én csókoltam meg őt. Mire ő eltolt magától.

- Szeretlek, bazd meg! – vágta oda, majd lelépett volna, ha hagyom.

- Várj! – kiáltottam utána. – Szeretlek, te őrült!

Megfordult, visszasétált hozzám és ismét megcsókolt. Én meg ellöktem őt.

- Meddig fogjuk ezt játszani? – morogta dühösen.

- Ha pofon vágsz, kinyírlak! – fenyegettem meg halkan, majd ajkaimat az övére nyomtam. Nem lökött el, nem pofozott fel, de nem is csókolt vissza. Ez már kezdett dühíteni, ezért egyik kezemmel tarkójánál fogva, másikkal a hajába túrva húztam közelebb magamhoz. Még mindig nem csókolt vissza, de az ajkamba harapott. Azonnal elhúzódtam.

- Idióta! … – szidtam volna, de ő a derekamnál fogva visszarántott magához és a szám már mással volt elfoglalva. Végre rendesen csókolóztunk. Egyre jobban belemelegedtünk, és egyre közelebb húztuk magunkhoz a másikat, míg végül egy papírlap sem fért volna be közénk. Nyelvével durván befurakodott a számba. Én pedig épp azon voltam, hogy ráharapjak nyelvére, mikor egyik kezével hajamba túrva rántott még közelebb magához, bár én már nem hittem hogy ez lehetséges. Kicsivel később levegőhiány miatt elhúzódtunk. Nem tudtam volna megmondani, mennyi idő telhetett el, mert az érzéseimre hagyatkozva csak pár másodpercet mondanék, de biztos, hogy eltelt egy-két perc.

- Mi volt ez az egész? – ziháltam.

- Amit már régen meg akartam tenni. – felelte vállvonogatva, de ő is lihegett.

- Kérsz még pár pofont? – kérdeztem flegmán, de még mindig nem tudtam rendesen lélegezni.

- Még egy harapást? – kérdezett vissza, de a válaszom meg sem várta, csak megint megcsókolt. Most én haraptam meg őt.

- Hülye ribanc! – tolt el egy pillanatra. Majd ismét csókcsatába kezdtünk és csak akkor szakadtunk el egymástól, mikor már teljesen elfogyott a levegőnk.

- Még mindig gyűlölsz? – tette fel a kérdést, mikor végre meg tudott szólalni.

- Nem. Azt hiszem, az előbb átléptük azt a bizonyos határt, ami elválasztja a gyűlöletet a szerelemtől. És te?

- Ugyanígy gondolom. – mondta halkan és összekulcsolta a kezeinket.

- Amúgy min vesztünk össze? – kérdeztem pár perc néma séta után.

- Tessék?

- Valami oka csak volt, hogy utáltuk egymást. De én nem emlékszem, hogy mi volt az az ok.

- Azt hiszem ez az én hibám volt. Belédszerettem, de nem akartam tönkretenni a barátságunkat, ezért próbáltam eltitkolni. Annyira féltem, hogy észreveszed, hogy egyre távolabb kerültünk egymástól. És azt hiszem, itt jön a képbe az a bizonyos határ, átestem a túloldalára és a szerelemből gyűlölet lett. Te meg gondolom, erre reagáltál. Sajnálom.

- Nincs mit. Bár hiányoztál. De tetszik az új éned. A régi sosem mert volna hülye ribancnak nevezni, még egy durva veszekedés közben sem. Most meg a csókot szakítod félbe vele. – nevettem rá.

- Azért te is megváltoztál! Felpofoztál és meg is haraptál, ezt nem néztem volna ki belőled. Tetszik ez a vadság! Örülök, hogy már nem vagy olyan gyámoltalan.

- Ha ennyire élvezted, kaphatsz még. – feleltem kihívóan.

- Én mást szeretnék kapni. – rántott magához, és megint vad csókcsatába kezdtünk.

- Ezentúl ez lesz? Szerelmet vallunk, marjuk egymást, majd fulladásig csókolózunk. Élvezem, de ez nem egy szokványos kapcsolat lesz.

- Nekem is tetszik ez a helyzet, úgyhogy valószínűleg így marad. Ez most melyik rész is?

- Mivel nem is veszekszünk, és nem is csókolózunk, így valószínűleg ez a vallomás rész.

- Értem. Szeretlek!

- Én is szeretlek, te barom! – viszonoztam vallomását nevetve, majd ajkamat az övére nyomtam. Ismételten csókcsatába kezdtünk.

Jelenet 2

Ez az előző után játszódik egyik kicsivel. Remélem tetszik.

Bár a repülő épp most landolt, ő már több mint egy órája a reptéren várt. Türelmetlensége teljesen érthető hisz szerelmét hozta a gép. Már tegnap is, mikor a lány felhívta, hogy fél év után hazatér, izgatott volt, de izgalma most, hogy a gép leszállt, tetőfokára hágott. Várakozón tekintett az érkezők felé és hamarosan meglátta a lányt, akiért élt. A lány körülnézett, őt kereste, és mikor észrevette, gyönyörű ajkai a tőle megszokott boldog mosolyra húzódtak és szinte repült a karjaiba. „Most! Most kell bevallani neki, hogy szereted őt. Csókold meg! Itt az alkalom! Valld be neki, hogy szereted, hogy ő az életed értelme, hogy nem tudsz csak barátként tekinteni rá! Gyerünk, tedd meg!” kiabált egy hang a fejében. Hát igen. Már évek óta legjobb barátok, de amikor a lány elutazott és azt hitte, hogy elveszti, ráébredt, hogy többet érez a lány iránt. Szereti, szerelmes belé és ezt most készült bevallani. Amit azonban nem tudott az az, hogy a lány fejében is hasonló gondolatok suhantak át. Ez az utazás és a fél éves távollét mindkettejük szemét felnyitotta, és ez a találkozás lehet életük legnagyobb fordulópontja. Csak az egyiküknek össze kellene szedni a bátorságát. Egymást ölelve álltak a reptéren és egyikük sem merte kimondani azt, amit kellett volna. Percekig, ha nem órákig álltak úgy, míg végül mégis erőt vett magán. Egy picit eltolta magától a lányt, a szemébe nézett, majd megcsókolta.

Démonom/Elvesztem

Tudom, hogy ezt egyszer már felraktam, de azóta Nina Law tanácsára tovább írtam és most úgy gondoltam, a teljes verziót is felteszem. Remélem tetszik.

Démonom/Elvesztem

A pokolból jött ajándék,
Tört szárnyú angyalok küldték.
A szeme kék, mint az ég,
Szívem szegény érte ég.

Szemébe nézek, s szívem fájdul,
A boldog életem itt zárul.
Szemmel, tudom, ölni nem,
De rombolni még lehet.

Egy szép kék szempár gazdája
A nyugalmamat ellopta.
Elrabolta szegény szívemet,
Békém, boldogságom odalett.

Mit ártottam én a világnak?
Miért akarnak nekem rosszat?
Miért büntetnek szerelemmel,
Amely viszonzásra sosem lel?

Jelenet

Lehet, hogy ez értelmetlen és zavaros lesz, mert ez egy komplett (de meg nem írt) történetem egy kiragadott jelenete. De azért remélem, hogy van, aki érti, hogy mit akarok mondani, és remélem, hogy van, akinek tetszik.

Nehéz döntés

A lány, aki a legjobb barátod – csak barátod, még ha ezt sokan nem is hiszik el – megbotlik, te pedig elkapod. A lány a karjaidban van, a szemébe nézel, arcotok alig pár centire egymástól. Ebben a helyzetben két lehetőséged van. Az egyik, amit az ösztöneid – vagyis lassan ráébredsz, hogy az érzéseid – súgnak. A másik, amit a józan ész diktál. Az első azt sugallja, dőlj előre és tedd meg, csókold meg őt! A második azt, hogy a lehető leghamarabb állítsd őt talpra és lépj hátrébb, hogy még véletlenül se adj okot hinni az elképzelésükben azoknak, akik nem hiszik el nektek, hogy csak barátok vagytok. Na! Előre vagy hátra? Előre? Hátra? Előre? Hátra? Miközben próbálsz dönteni, látod, hogy ő is pont ugyanabban a helyzetben van, mint te. Előre? Hátra? Egymást nézitek, várjátok, hogy a másik döntsön, és szép lassan elmúlik a pillanat. Már késő, már nem ti döntötök. Talpra állítod őt és mindketten hátrébb léptek. Tudod, hogy így helyes. Akik kételkedtek bennetek, azok sem kaptak támaszt elméleteiknek, akik hittek nektek, azok pedig ezt az egészet egy apró balesetnek fogták föl, ahol a lány megbotlik, a legjobb barátja pedig elkapja, mielőtt elesne. Te mégis csalódott vagy. Kihagytad a lehetőséget.

Vers 6

Vajon az angyalok is szeretnek?

Meglátom, erre jön,
Egy furcsa érzés elönt.
Barna szeme megigéz
Tekintetében elvesznék.

Szeretem, de hiába,
Az ő szíve zárva.
Hiába nézem angyalarcát,
Hiába várom forró csókját.

Nem tudom, mit érez,
Nem látom szemében.
Pillantása rideg,
S engem kiráz a hideg.

Levesz a lábamról egy mosollyal.
Olyan, mint egy angyal,
De nem erősségei az érzelmek.
Vajon az angyalok is szeretnek?